Minden háztartásban felmerülnek olykor bizonyos problémák, ezeket pedig igyekszünk házi praktikákkal, némi leleményes hozzáállással megoldani, mielőtt még mestert hívnánk. A WC duguláselhárítás házilag igenis kivitelezhető, de azért nem árt beújítani egy-két olyan vegyszert és segédeszközt, amivel nagyobb esélyünk lehet elejét venni a kellemetlenségnek.
Mert ez nem egy vidám szituáció és a legegyszerűbb a megelőzés, ami azon alapszik, hogy mit dobunk bele és mit nem szabad véletlenül sem beleejteni. Példának okáért, a nehezen foszló anyagok, mint a nedves törlőkendő vagy a különféle háztartási hulladékok, tabunak számítanak, viszont a WC-papírt általában elbírja a lefolyórendszer, persze ez is helyzet- és konstrukciófüggő. Hogy is zajlott a csőrendszer telepítése az építkezéskor?
Milyen vastagságúak, mekkora a lejtésük, hány kanyar van, pontosan hol is húzódik? Számos kérdés felmerülhet, mielőtt a WC duguláselhárítás házilag megkezdődhetne. Az egyik alapeszköz, ami a WC duguláselhárítás házilag esetében feltétlenül szükséges, a WC pumpa. A tapasztaltabb önkéntes házmestereknek pedig már a csőgörény alkalmazása sem jelenthet újdonságot.
Ezeken kívül még többféle művelet létezik, amivel megpróbálkozhatunk, ha már bekövetkezett a baj. A dugulva.hu weboldalon pontosan le van írva, milyen háztartási eszközök jöhetnek szóba a WC duguláselhárítás házilag történő beavatkozás során. Amennyiben semmi nem válik be a felsorolt módszerek közül, jöhetnek a próbálkozások a különböző vegyszerekkel. Ha így sem, akkor hívjuk a szakembert, mert nyilván komolyabb a dolog!
Mit lehet tudni a WC duguláselhárító szer különféle fajtáiról?
Minden háztartásban megvannak a sajátos tisztítószerek, amelyek már bizonyítottak és beváltak. A WC duguláselhárító szer ugyan a sok közül csak egy, de mégis kiemelkedő szerepe van a tisztaság fenntartásában. Valójában egyáltalán nem egyszerű választani a temérdek lehetőség közül, hiszen a reklámok és a média hatása jelentős mértékben befolyásolhat bárkit.
Ennek elkerülése végett, érdemes alaposan átböngészni a piac kínálta termékeket. Akár házilag is lehet bizonyos körülmények között kísérletezni, hiszen a szódabikarbóna, az ecet, valamint a citromlé rendkívül hatékony és környezetbarát megoldásnak számítanak. Mindenképpen ajánlott legalább valamelyikből tartani az otthoni spájzban.
A WC duguláselhárító szernél a maró hatás elengedhetetlen
Ha kicsit komolyabb dugulásról van szó, akkor olyan típusú terméket célszerű bevetni, ami mindenre megoldást nyújthat! A WC duguláselhárító szer egyik legalapvetőbb tulajdonsága kellene legyen a lúgos kémhatás. Ha ez adott, úgy biztosan működik majd a tisztítás hatékonysága is. Ebből kiindulva, nem mindig a legdrágább csoportba tartozó termék tudja a várt eredményt hozni.
A csatornavizsgálat megmutatja a hiba pontos okát
A duguláselhárítás mellett, még egy másik téma is szorosan ide kapcsolódik. A csatornavizsgálat manapság eléggé gyakori. Napjainkban már nem számít nehézségnek felfedezni a csatornarendszerben előforduló kisebb-nagyobb hibákat, azonban ehhez speciális felszerelésre van szükség.
A kamerás csatornavizsgálat eljárása a szakembereknek is tud néha fejtörést okozni, de ettől függetlenül, többségében hamar előkerül a probléma. Az elzáródás aktuális helyének a mielőbbi megkeresése az elsődleges feladat ebben a folyamatban.
A csatornavizsgálat alaposságot igényel
Fontos lehet átvizsgáltatni az egész ház vagy lakás rendszerét is, hiszen egy jelentősebb dugulás esetében ez a legcélszerűbb javaslat. Ha már alapesetben nehezen folyik le a víz, akkor ajánlott a csatornavizsgálat. Sokszor olyan apróságnak tűnő használati tárgyak okozzák a dugulást, amiknek valójában semmi keresnivalójuk nincs ott. Ha mégis valamilyen okból kifolyólag odakerülnének, érdemes hamar intézkedni. Ez a vizsgálat nem valósítható meg otthoni körülmények közepette, hanem szakemberekre van szükség.
A csatornaszag nem kell állandó gond legyen!
Amennyiben már megtörtént a csatornavizsgálat, még mindig akadhat egy olyan dolog, ami bajt okoz sok esetben. A csatornaszag fogalmával és jelenségével már a legtöbben találkoztak életük során legalább egyszer.
Ennek elkerüléséért elég sok tényező a felelős, de ha már kialakult, akkor sincs minden veszve. A csatornaszag igazán kellemetlen tud lenni, nem segíti elő a lakás jó atmoszférájának a fenntartását. Számos oka lehet a meglévő problémakörnek.
Mi okozhatja általában a csatornaszag feláramlását?
Egyrészt a víz nem megfelelő áramlása is okozhatja, másrészt egy emeletes ház esetében például könnyedén panghat a víz a rendszerben. Ilyenkor a csatornaszag rövid időn belül jelentkezhet.
Az orrfacsaró bűz megszüntetése gyors beavatkozást igényel. Ecet, szódabikarbóna és az egyéb maró jellegű folyadékok is segíthetnek a bajban. Természetesen a szakemberek professzionális tudása is létfontosságú lehet, ha az otthoni praktikák tárháza már kifogyott. A lefolyók szakszerű áttisztítása általánosságban meg fogja szüntetni a jelenlegi szagokat.