Az elsődleges szociális színtér az ember életében az család. A családnak kiemelt szerepe van az egész későbbi életre nézve. A szülő gyermek kapcsolat felnőttkorban pedig sokszor azon múlik, hogy miként viszonyultak hozzánk a szüleink gyermekkorunkban. Egyes szakemberek úgy vélik, hogy a gyermek olyan, akár egy teljesen tiszta papírlap.
A gyermekkorban megtapasztalt élményei, viszonya a szüleihez, testvéreihez meghatározhatja azt, hogy az adott papírra az élete folyamán mi kerül. Gyakran a szülő gyermek kapcsolat felnőttkorban azért nem alapszik bizalmon, mivel pontosan ez hiányzott a gyermeki években. Ha ez nem volt meg, akkor hiába minden törekvés, az őszinteség nem lesz jelen a kapcsolatban.
A szülő gyermek kapcsolat felnőttkorban azért is lehet hiányos, mert az irányításmániás felnőttek folyamatosan túl magas követelményeket állítottak a gyermekeik felé, vagy éppen saját meg nem valósult álmaikat akarták mindenképpen a gyermekükre erőltetni. Szülőnek nehéz lenni, hiszen talán az élet ezen területén lehet a legnagyobbakat hibázni. A legjobb, ha mindig jó példát mutatunk a gyermekeinknek.
A szülő gyermek kapcsolat felnőttkorban az átélt traumák, bizalmatlanság, esetleg szülői felelőtlenség ellenére is lehet jó vagy legalább is elfogadható. A múltban gyökerező sérelmeket ugyanis soha nem késő megbeszélni. Nyitni kell a másik fél felé, hiszen ez már fél siker. Ha pedig mégis úgy érezzük, hogy maradtak elvarratlan szálak, be nem gyógyult sebek, mérlegeljük a családállítás és a kineziológiai lehetőségeit! Végül pedig próbáljunk meg mi magunk jobb szülők lenni a gyermekeinknek.