Észak-Afrika legnépesebb országa Egyiptom, területét két tenger határolja, illetve a Líbiai- és az Arab-sivatag teszi ki. A két sivatag között terül el a Nílus-völgy, ahol az ország lakosságának nagy része és a gazdaság központja összpontosul. Ez a térség adja a nílusi hajóutak helyszínét is. A Szuezi-csatorna szintén Egyiptom részét képezi, ez a legrövidebb hajózási útvonal Európa és Ázsia között.
Tehát, ha kultúrában gazdag, lenyűgöző tájakra vágyunk, akkor mindenképpen érdemes részt vennünk a nílusi hajóutak egyikén. Erre a csodálatos helyre évről-évre rengetegen látogatnak el, mert egyrészt feledhetetlenül gyönyörű, másrészt pedig nagyon gazdag kultúrával rendelkezik.
A kultúra, a vallás és az állami berendezkedés jelentősen befolyásolja azt, hogy mely látványosságok tekinthetőek meg és mely városok kerülnek felfedezésre a nílusi hajóutak során. Az ország fő mozgatórugója a turizmus és a folyamatos beruházásoknak, fejlesztéseknek köszönhetően, a népszerűsége egyre csak ível fölfelé. Továbbá, sikerének másik titka, hogy a nílusi hajóutak megfizethető áron vehetőek igénybe, a legtöbb ember megengedheti magának.
Az egyiptomi utazás nem tartozik a luxuskategóriába, mindazonáltal pompás lehetőségeket rejt magában. Varázslatos környezetben, luxus óceánjárók fedélzetén kerül sor a nílusi hajóutakra. Érdemes Önnek is kipróbálnia. Nem csupán a hajón eltöltött napok, de a szállodai tartózkodás is tökéletes kikapcsolódást nyújt. Az ókor számos csodával vár minket, ne hagyjuk ki a lehetőséget!