Az elégedettség hajszolása kifejezetten divatos népbetegség mostanság. Hogy miért tituláljuk ezt betegesnek? Azért, mert az elégedettség többnyire nem azt jelenti, amire mondjuk a megelégedés, mint kifejezés is utal. Nem a lelki béke, a nyugalom, a szívtengely megtapasztalásának a vágya áll a háttérben, hanem az anyagi biztonság megteremtése. Nem azt mondjuk, hogy ez a kettő nem létezhet egyszerre. Viszont nagyon nem mindegy, hogy a szívmérleg nyelve merre billen el.
Mi az a mankó, ami mindenkor segíthet?
Hívjuk mankónak, támasznak vagy éppen lelki iránytűnek, mindegy. A lényeg, hogy az együttérzés az az esszencia, az az alap, az a tér, amiből a dolgok megváltoztathatóak, ahonnan az egész élet új értelmet nyerhet, és amiből kiindulva az elvásott, elfásult, elhasznált fogalmak végre vadonatúj definíciókat nyerhetnek. Hogy mire gondolunk?
Például a fent már megemlített elégedettségre. Vajon mi ez? Létezhet az, hogy mindenkinek mást jelent? Igen, természetesen. Mindannyian mások vagyunk, ezért aztán evidencia, hogy az egységesnek kikiáltott kifejezések sem ugyanazt mutatják nekünk. De mégis. Az eleje és a veleje végül mindennek ugyanaz. Mert a megelégedés kulcsa nem az anyagi gazdagság, a mérhetetlen vagyon vagy a hatalom. Erről ezernyi önéletrajz, vallomás és életút tanúskodik. Hanem azok az értékek, amik a benső világunk alappillérei.
A szeretet, a nyugalom, a meghittség, a béke, a megengedés stb. Olyan téglák ezek, amiknek a közbenjárásával életünk alapja megingathatatlanná válhat. Amiknek az ereje akkor sem veszik el, ha az infláció az egekbe tör, vagy ha egy-egy cég csődbe megy. Mert ezek a kincsek, talizmánok nem függnek semmitől, ami a külső világból fakad, ahhoz tartozik. Kizárólag tőlünk függ, hogy figyelünk-e rájuk, hogy őrizzük-e, tápláljuk-e őket. Mert aki azt hiszi, hogy ezek a lélek-gyöngyök megszerzésre várnak, az téved. Már ott vannak, mindannyiunkban. Ott várnak a felfedezésükre és arra, hogy végre fényt kapva növekedésnek indulhassanak!
Mi az a lelki fény, ami mindenkor táplál?
Az együtt érzés. Ez az a tér, ez az az erő, aminek a jelentősége felbecsülhetetlen, aminek az értéke megfizethetetlen. Ez az a lelki fény, ami ténylegesen táplál, ami életre hív, ami táncba csábít, mégpedig a létezés halhatatlan táncába, ahol nincsenek kétségek, ahol nincsen polaritás, ahol nincsen más, csak a megengedő szeretet, amiben minden megnyilvánulhat, ahol nincsenek ítéletek, és ahol mégis ott van a rend. Az a lelki rend, ami mindent és mindenkit helyre tesz, ami stabil igazodási pontként szolgál, és amit még a legvadabb külvilág generálta viharok sem képesek elpusztítani.