Energiahatékonyság tekintetében van még mit tökéletesíteni a minket körülvevő berendezéseken, de már egész jó úton haladunk a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása óta. Évezredeken keresztül kizárólag fával és szénnel fűtöttünk, a melegvíz hőszivattyú koncepciójáról pedig nem is álmodtunk. Viszont hirtelen az elmúlt évszázad hatalmas fellendülést hozott a technológia minden területén, beleértve a fűtési rendszerek megújulását is.
Számos forrásból hallhatjuk, olvashatjuk, hogy milyen magas hatékonysággal működik, alacsony áramfelhasználás mellett. Ez a rendszer ugyanis képes a Nap, a levegő, illetve a talaj hőjét hasznosítani. Ehhez pedig jóval kevesebb áramra van szüksége, mint amennyi energiát képes előállítani. Mondhatni az egyik legtisztább „zöld“ megoldások közé tartozik, nem beszélve arról, ha a működéséhez szükséges áramot napelem rendszer állítja elő.
Adott tehát a kérdés, hogy mégis miért nem használ ilyet mindenki, ha ennyire minimalizálja a fűtés költségeit, miközben magas hatásfokon működik? A telepítése elég költséges és viszonylag munkaigényes. Nem minden esetben adottak a körülmények, amelyek lehetővé teszik a melegvíz hőszivattyú telepítését. Ellenben mindenképp idővel megtérülő befektetésnek számít. Jelenleg az egyik leginkább költséghatékonyabb a fűtési és a használati melegvíz előállítására szolgáló rendszerek között.
Fűtési rendszer tuning – kombi puffertartály
Ha nem lehetséges a fent említett rendszer telepítése, akkor még mindig gazdaságosan kivitelezhetőnek számít a vegyes tüzelésű kazán beépítése. Ezzel is hatékonyan meg lehet táplálni a rendszert, sőt! Ez esetben a kombi puffertartály arra szolgál, hogy a túl magas hatékonyságot kordában tartsa, szabályozza. A kombi puffertartály beépítését követően nem fog kárba veszni a hőenergia, hiszen képes a felépítéséből fakadóan elraktározni azt. A legmodernebb változatok már termosztatikus keverőszereppel vannak felszerelve, ami kifinomultabb szabályozást tesz lehetővé.
Nem egyszerű feladat a penész megszüntetése
Ebben fontos szerepe van az egyenletes hőmérséklet megteremtésének és az épület megfelelő hőszigetelésének. A hideg falakon lecsapódó nedvesség előbb-utóbb penészedéshez vezet, aminek köztudottan egészségkárosító hatása van. A penész megszüntetése eléggé nehezen kezelhető állapot. A hideg falfelület és a magas páratartalom egyenes út a penész kialakulásához. A penész megszüntetése ellen hatékony megoldást jelentenek a speciális szerek. Ezt követően kezeljük a falfelületet penészgátló alapozóval és helyezzünk el a helyiségben páramentesítőt.
Alternatív fűtési megoldásként energiatakarékos elektromos konvektor
A készülék alján található fűtőbetét folyamatosan melegíti a beáramló hideg levegőt, eljuttatva azt a helyiség minden szegletébe, a létrejövő kéményhatás révén. Az energiatakarékos elektromos konvektor kézenfekvő és gazdaságos megoldás, hiszen egyszerű a beüzemelése és csak akkor fűt, amikor arra szükség van, a beállított hőmérsékleti érték alapján. A működéséhez nincs szükség bonyolult, komplex rendszer kiépítéséhez. Ráadásul a változatos szín- és formavilágú modellek dizájnelemként is megállják a helyüket.