Mivel foglalkozik a cég HR-es kollégája? Nos, ez az a kérdés, aminek hallatán a legtöbb alkalmazott a valóságtól távolálló, homályos találgatásokba bocsátkozik. Öntsünk tiszta vizet a pohárba! A HR rövidítés az angol „Human Resource” kifejezésből származik. A humán erőforrás menedzsment is ebből a szókapcsolatból „táplálkozik”. A humán erőforrás menedzsment lényegének megértéséhez az adott vállalat rendszerként való értelmezéséből kell kiindulni.
Ahhoz, hogy a vállalkozás – profiltól függetlenül- sikeres legyen, a körültekintő tervezés jegyében fontos a megfelelő munkaerőforrás biztosítása. A munkásokat viszont, ahhoz, hogy produktívak legyenek, motiválni kell, meg kell teremteni számukra a komfortos és biztonságos környezetet és lehetőséget kell nyújtani a szakmai fejlődésre is.
A humán erőforrás szakembere ezen a ponton nyer relevanciát: az ő feladata összefésülni a szállakat és a háttérben való folyamatos jelenlétével biztosítani, hogy a megfelelő kompetenciájú egyén tölthesse be az adott pozíciót. Szintén a humán erőforrás asztala a cég munkatársainak ösztönzésére szolgáló lehetőségek biztosítása.
A HR-es kolléga fő feladata megteremteni a balanszot a munkások elégedettsége és a munkahelyi eredményesség között. A munkakeresők körében elterjedt meggyőződés, miszerint az állásinterjúk során a HR-es kolléga az, aki végső ítéletként „áment” mond az adott jelentkezőre. Bár ez erős túlzás, de az tagadhatatlan, hogy a humán erőforrás menedzsment szakemberének komoly szerep jut a toborzási folyamatokban is.