Egy ízletes vacsora elkészítése sokak szerint bonyolult és időigényes, azonban ez nem mindig van így, mert például a hal elkészítése nagyon egyszerű. A lazac rendkívül finom, ráadásul ebédre, vacsorára egyaránt ideális választás. Mindazonáltal, a lazac sütése igényel némi ismeretet, a leglényegesebb tudnivaló ezzel kapcsolatban, hogy ne szárítsuk ki a halfilét. A folyamat az alapanyagnál kezdődik.
Ha lehetőségünk van rá, mindig részesítsük előnyben a friss halat a fagyasztott változattal szemben! Egyrészt azért, mert dolgozni is könnyebb ezzel, de ízben is teljesen más élményt nyújt a friss alapanyag. Az intenzív, élénkebb színű húst ajánlott választani a fakóbb helyett, erre mindig figyelni kell. Lazac sütése előtt mindig érdemes ellenőrizni, hogy maradt-e szálka a hal húsában, még akkor is, ha filét vásároltunk.
Az egyenletes sütés érdekében jó, ha a hal szobahőmérsékletű, tehát tanácsos időben kivenni a hűtőszekrényből. Amennyiben túl hideg a halszelet, túl nagy lesz a hőmérséklet-különbség és emiatt nem fog egyenletesen sülni. Továbbá, a lazac sütése során lényeges lépés a fűszerezés is. A legtöbben csak sóval és borssal ízesítik, sütés után pedig citromlével locsolják a szeleteket. Ugyanakkor a friss zöld fűszerek is passzolnak a lazachúshoz.
Süthető a lazac serpenyőben és sütőben egyaránt. Az első esetben a bőrös oldalon kell kezdődjön a lazac sütése és a sütési idő nagyobb részében bőrrel lefelé érdemes tartani a szeletet, csak az utolsó szakaszban megfordítani. Sütőben történő elkészítésnél, a fűszerezés után tepsibe helyezzük, meglocsoljuk kevés olajjal, a tetejére tehetünk citromkarikákat is. 10-12 perc alatt készen is van.