Bizonyára mindenki tisztában van azzal, hogy az egészséges nemi élet segít a stressz leküzdésében. Az a jelenség, amikor az ondó távozik a hímvesszőből az ejakuláció. A folyamat kíséretében automatikusan bekövetkezik az orgazmus érzése. A korai megömlés az egyik leggyakoribb probléma a férfiaknál. Ez azt jelenti, hogy még a közösülés pillanata előtt bekövetkezik az ondó távozása. Gyakorlatilag bármilyen korosztályt érinthet. A kialakulásáért általában valamilyen pszichológiai tényező a felelős. Biológiai okokra a korai ejakuláció nagyon ritkán vezethető vissza.
A késői magömlés ugyanolyan jelentős probléma. Ez lényegében azt jelenti, hogy a férfi nehezen tud elsülni. Esetenként előfordul, hogy teljesen elmarad. Jellemzően műtéti vagy gyógyszeres mellékhatás eredményeképpen jelentkezik. Ha a magömléssel kapcsolatban panasza van, akkor mindenképpen javasolt beszélnie egy szakemberrel, aki elvégzi a szükséges vizsgálatokat. A kezelés első lépésben a fizikai okok kiszűrésére irányul. Ha így nem derül fény a nem megfelelő ejakuláció okára, akkor a lelki dolgokat kell feltárni. Ebben egy nagy tapasztalattal rendelkező pszichológus vagy pszichiáter tud segíteni. Az ejakuláció normalizálásának érdekében, érdemes házi praktikákat kipróbálni.
Számos árucikk van forgalomban a piacon, amelyekkel elháríthatja a merevedési problémákat. A potencianövelők között jelen vannak olyan készítmények is, amelyek csak később fejtik ki a hatásukat, viszont azt tartósan teszik. A termékek jól jönnek a stresszesebb időszakokban. Használatuk több esetben is indokolt. A merevedési zavart fizikai okok szintén előidézhetik. Cukorbetegség, dohányzás, érszűkület esetén az erek állapota rosszabb, így az erekció nehezebben jön létre. Ilyenkor a szexuális együttlét nem élvezhető ki teljes mértékben. A potencianövelők alkalmazásával hamar helyreállíthatja az önbizalmát.
A készítmények családjában fellelhet alkalmi variációkat is. Az efféle termékek általában a bevételtől számított 1 órán belül fejtik ki a hatásukat. Ha éhgyomorra veszi be, akkor ez az idő jócskán lerövidíthető. A hatásuk 2 napon keresztül is tarthat. A potencianövelők közös tulajdonsága, hogy ellazítják a péniszben lévő simaizmokat, ebből kifolyólag a vér jobban tud áramlani a kellő részekbe és gyorsan beáll a merevedés. Remek választásnak bizonyulnak olyan különleges események alkalmával, amelyeket feledhetetlenné szeretne tenni egy kimagasló teljesítménnyel. A potencianövelők javítják a vérkeringést, ezáltal növelik az állóképességet.