Sokan úgy próbálnak meg kicsit spórolni, hogy inkább a másodkézből való termékek mellett teszik le a szavazatukat. Alapvetően ez rengeteg tárgynál beválhat, például ruhák, cipők, könyvek, azonban a használt számítógépre is igaz lenne? Ahhoz, hogy megválaszoljuk ezt a kérdést, először is azt kell megnézzük, hogy milyen belső tulajdonságok vannak és mi miért felelős.
Ha átlagos használatra szeretnénk vásárolni, akkor érdemes legalább az i3, illetve i5 processzorral rendelkező használt számítógépek között kutakodni. Emellett pedig jó, ha 4 GB RAM, illetve valamilyen videókártya is van a gépben. Nagyjából ezek felelősek azért, hogy gyorsan működjön az eszköz. Alapvetően egy ilyen számítógép egyáltalán nem terheli majd meg a pénztárcánkat, hiszen körülbelül fele annyiért megvehetjük, mint amennyibe újonnan kerül.
Itt merülhet fel a kérdés, hogy a használt számítógép tényleg megfelelően működik? Nos, azt kell mondanunk, hogy ez főleg a korától és a használat módjától függ. Elsősorban arra kell figyelmet fordítsunk, hogy felmérjük hány éve vásárolták a gépet és mennyit működtették azt.
Általánosságban azt tapasztalhatjuk, hogy a használt számítógépek 5 éves koruk után még tökéletesen megállják a helyüket, csupán egy kis lassulás figyelhető meg, azonban még így is kényelmesen alkalmazhatóak bármilyen feladat ellátására. Ebből is láthatjuk, hogy a használt számítógép vásárlása megéri, ugyanis könnyedén kifoghatunk egy olyan gépet, ami még majdnem az eredeti állapotában működve, majdnem 50%-al olcsóbban lehet a miénk. Amennyiben Ön is az új és a használt között vacillál, ennek fényében döntsön!